Kedves András, mesélj egy kicsit nekünk a Besenyő-karakterről!

A Besenyő-karakter mögött a Bolond nevű Tarot kártya figura lakik. Ez nekem régóta választott kártyám. Több kártya is van a Tarot huszonkét lapja közül, mely úgy érzem jellemző rám. Gyökerében a Bolond az, amelyik abban a fajta szabad állapotban van, amelyből bármelyik figura lehet. A Bolond nem határozza meg, hogy mi lesz belőle. Két véglet lehet belőle, az egyik a kudarc, az, aki az elmebeteg szintjén bolond, a másik pedig az a bolond, aki kiszabadult a körülmények fogságából, és gyakorlatilag azt csinál, amit akar. Tehát ez a fajta Bolond a szabadságot jelképezi. Inkább ez utóbbi az én vezércsillagom. Van a szobámban egy csuhébaba, melyet egy régi szerelmem készített a számomra, fél lábbal egy földgolyó szerűségen áll és majdnem elrepül. Nekem nagyon tetszik, hogy megvan a lehetőség arra, ebben a racionális, anyagbazárt világban, hogy az emberi szellem kiszabaduljon, és a szabadság irányából vegyen fel formát. Amikor belép a világba a Bolond – aki én vagyok – egyrészről szeretne stabilitást. Felveszi az Uralkodó képét, aki biztos anyagi birodalmat szeretne maga körül. Ugyanakkor szellemi küldetését tekintve az égre mutat, mint a Főpap figurája. A megnyilvánulások szintjén – hogy fennmaradjon az egyensúly a földi és az égi birodalom között - legjobb visszanyúlni a Bolondhoz. Az anyagi világ keretei közé öltözve ennek a gyűjtőformája a Besenyő Pista bácsi. Ő egy olyan figura, akire mindenki ráismer. Mindenkinek a környezetében van olyan ember, aki valamilyen jegyét hordozza.

Hogyan lehetne Besenyő Pista bácsit összerakni?

Elsőként, Besenyő Pista bácsi hihetetlen magabiztossággal képviseli azokat a dolgokat, amiket mond. Megvan róla győződve, hogy igaza van. Ez az egyik legfontosabb szlogenje, számolja is, hogy hányszor van neki igaza. Ez képtelenség, itt már valami komoly baj van. Persze hozzáteszi, hogy hülye aki számolja, de ő pontosan tudja, hogy neki hányszor volt igaza. A másik, hogy ez a Besenyő teljesen tájékozatlan. Annyira, hogy még a nyelvi szövedéket sem érti, nemhogy a mögötte levő tartalmat. Sok olyan ember van körülöttünk, akinek szerinte borzasztóan igaza van, és fogalma sincs, hogy mi van a világban amúgy. Ostoba, műveletlen, bunkó. Ezt ő még képviseli is, ráadásául még rafináltan filozófiát is kovácsol mögéje, a saját téveszméit még be is akarja adni másoknak. A hülyeségeit és téveszméit rá akarja kényszeríteni a többiekre, erőszakos módszerekkel. Az emberek általában saját főnökeiket, barátaikat, családtagjaikat ismerik fel a Besenyő-karakterben, bár igazából egyiküket sem határozza meg teljesen.

Nem lehet tudni, hogy ő kicsoda igazából…

Nem lehet tudni, hogy városi vagy vidéki ember e, az öltözködéséből nem derül ki. A beszédében van egy vidékies íz, de inkább egy kicsit primitívbe hajlik a tájszólása, nem egy tájegység felé. Az öltözéke teljes képtelenség, senki nem öltözik így, de mégis valahogy rá lehet ismerni, hogy valami magyar ember féle. Ami nagyon jó a Besenyőben, hogy nagyon nagy az a terület, amit lefed ez a karakter. Nagyon sok ember ráismer benne nagyon sok másik emberre. A Besenyő, miközben a hülyeséget tálalja és nyomja rá az emberekre, ki is röhögi az embereket, mert nem értik, amit mond. Ettől olyan politikus figura is, aki magyarázza önmagát, hogy miért is kell a különféle szemétségeket elkövetni. A különbség az, hogy a Besenyő gondolatfűzése mögött van egy olyan fajta etika, amely úgymond a sorok között olvasandó. Ebből rá lehet ébredni, hogy mi a Besenyő mögött rejlő filozófia. Például ott van Besenyő Döbrögi monológja, akiről kijelenti, hogy számára az egész mesevilágból ő a legszimpatikusabb figura. Ebből a monológból kiderül, hogy mit is gondol a művész - aki mondja - a Döbrögi félékről.

 
Sok rétegű a figura…

Igen, nagyon szeretek Besenyő lenni, nekem magamnak is nagy szórakozás. Játék közben mindig eszembe jutnak új dolgok, új gesztusok. Nagyon szabad karakter. Ilyen értelemben, az én hétköznapi életemben a Bolond kártyafiguráját nagyon jól megtestesíti.

 
Hogyan született a Besenyő karakter és mennyiben választható el a Besenyő családtól?

A Besenyő Pista bácsi részleteiben már megvolt a Laár pour L’art Társulat kezdeteinél is. A neve még nem volt meg, de a nagyhangú, kissé kocsmatöltelék szerű figura már létezett. Amikor elkezdtük formálni a meglévő karakterjegyekből a figuráinkat, először a Pandacsöki Boborján jött létre. Vele párhuzamosan született meg a Besenyő-karakter, mert lehetett látni, hogy a Boborján mögött - aki a világ legmesszebb látó embere vagy a világ leghamarabb elalvó embere - kell, hogy legyen valaki, aki támogatja és edzi őt. Tehát a Besenyő Pista bácsi a Boborján edzőjeként jelent meg. A nagyhangú ledumáló képességét kezdetben a Boborjánon gyakorolta. A Besenyő család kicsit később lett.

 
Milyen elemekből építkezik a karakter?

A ruházatában a lovaglónadrág egykori apósomtól származott, aki lovászember. Most már nyugágy-vászonból készült csíkos lovaglónadrágot hord, de a szabása ugyanaz. Alul feszes, felül buggyos, vadászember nadrág. A felső rész amolyan kubikus műbőrkabát, kicsit proli, szegény ember ruházat, ami nagy és merev, viselésre alkalmatlan. Mindeközben a figura mamuszban van, és csokornyakkendőt visel. Apró jelképek ezek, melyek azt mutatják, hogy a figura hány helyre kötődik. A vagyoni helyzet, a szellemi beállítódás és a kulturális háttér nagyon ki van nyitva és emiatt meghatározhatatlan. Ezt a jelmezt, ahogy a társulat többi jelmezét is, az előző feleségem, Laár Györgyi álmodta meg. Szerintem zseniálisak és nagyon karakteresek, például a Margit pöttyös ruhában, rózsaszín hajjal, vagy az Öreg pizsamája és pilótasapkája, a sálján a háborús kitüntetéssel. Ez a fazon is egy telitalálat.

 
Hogyan fogadták az emberek, milyen pályát futott be a Besenyő-karakter?

Rögtön népszerű lett. Ahol igazán megtalálta a helyét, az a Besenyő család. Szászi Móni már régóta a társulat holdudvarához tartozott. Kezdetben ötleteket adott és írt. A Besenyő család szappanopera szerű megjelenését ő találta ki. Ehhez született a Margit, akit kezdetben Galla Miklós alakított, és az Evetke, akit Nagy Natália játszott, az Öreg pedig Dolák-Saly Róbert lett. Az Evetkét a semmiből kellett előteremteni. Kigondoltuk, hogy legyen egy dagadt kislány. Egy teljesen kitömött ruha készült hozzá, úgy nézett ki benne a Nati, mint valami játékbaba. Szegény Natália utálta is ezt a szerepet. A kilencvenes évek elején kezdtük forgatni ezt a sorozatot, akkoriban az volt a címe, hogy „Vastyúk is talál szeget”. Ez akkor egyből nagyon népszerű lett, a karakterek külön-külön is. Kilencvenhatban volt egy megtorpanás, megváltunk Galla Mikitől, majd a Natitól is, helyettük jött a Pető Zsolt és a Szász Móni. Kilencvennyolc óta töretlen a figurák sikere, a mai napig új és új esteket hozunk létre és teltházas bulikat adunk mindenhol.

Utánozzák a figurákat?

Nem tudják őket utánozni. Egyébként le is vannak védve a szerzői jogok hivatalánál. A nyelvi játékokkal, amivel igazán befutottunk, más is próbálkozott sikerrel. Sok nyelvi játékunk beépült a mai magyar kultúrába, beszédbe, például kiszólások szintjén. Sok általunk feldobott poén mára részét képezi a közbeszédnek.

 
Mennyire hatott rátok az angol abszurd humor vagy a Monthy Pyton féle vonal?

Mint pályatársak hatottak ránk, nagyon szeretjük őket. De valamiért gyakran el kell mondanom, hogy az abszurd humor nem köthető nemzetekhez. Van hasonló abszurd társulatuk az olaszoknak vagy a svédeknek, akik a Picasso kalandjait csinálták és van az angol humor. Mi nem fordítjuk angolból a dolgainkat, nem is lehet ezeket a fajta nyelvi játékokat játszani, csak magyarul. Ott állt be a keveredés és összemosódás, amikor a Galla Miki létrehozta a Holló színházat, ami párhuzamosan ment egy ideig a Laár pour L’Art-al. Ők fordításokat játszottak angol abszurd szerzőktől, a Monthy Pyton-tól is. Az tényleg angol humor volt. Mi magyar abszurd humort játszunk.

 
Vannak ennek hagyományai Magyarországon?

 Igen, ilyen például az Alfonso, neki vannak abszurd jelenetei. Vagy a Karinthy Frigyes, akinek az „Így irtok ti” című művében rengeteg abszurd megoldás fordul elő. Attól a fajta humortól, amit ő művelt, tizennégy évesen lefordultam a székről és fetrengtem a konyhakövön. Ezt a fajta röhögést azóta csak a Laár pour L’art Társulat képes kiváltani belőlem. A saját dolgainkon tudok könnyezve, nyihogva , sírva röhögni és ezt látom a közönségen is. Nemegyszer látom a színpadról, hogy az emberek vihogva, fejüket fogva kidőlnek a székből. Ez az abszurditás lényege.


Szerinted mi történik ilyenkor az emberben?

A megszokott tudati struktúrából olyan nagymértékben és pimaszul kilép a gondolkodás, hogy csak röhögéssel lehet lereagálni. Épít az ember egy nagy építményt, ami a poén felvezetése, mindenki elképzeli, majd jön egy mondat, ami az egészet úgy keresztbe vágja, hogy az képtelenség. Abban a helyzetben senki nem várja, hogy az történjék. Az abszurd lényege, hogy szélsőségig viszi ezt a struktúra rombolást. Az előzőleg megszokott tudati struktúrákat pimaszul lerombolja.

 
Tekinthetjük őket egyfajta zen koanoknak?

Pontosan, ezzel hozom legszívesebben párhuzamba. Ugyanaz a szellemi értéke, a tudat határainak a megvilágosodás irányába való kimozdítása, mint a tanító jellegű zen példabeszédekben, ahol hasonló módon ébresztik rá a tanítványt a megszokott tudati kerékvágás tarthatatlanságára. Szerintem ez a társulat legnagyobb szellemi erénye, hogy hasonló hatással bír.

 
Hogyan készülnek ezek a jelenetek, mik a műhelytitkaid?

Nem teljesen lehet egy receptet mondani. Azonban egy ideje erős kapcsolatom alakult ki a buddhista szellemi erőkkel. Nyolcvanöt óta meditálok, és mostanában nagyon felerősödtek a meditációim, különösen a tibeti Vadzsrajána alakzatokkal, az ősgurukkal. Esténként, amikor meditálok, van egy olyan pont, amikor beáll a teljes elcsendesedés, megjelennek az alakzatok, és időzöm ebben a teljesen kiüresedett és energiával feltöltött állapotban. Egyszer csak az ősguru bepottyant a fejembe valami vérbaromságot. Én halál komoly arccal ülök és bevillan a fejembe egy akkora baromság, hogy ott helyben nyihogva felborulok. Ami akkor jön be, abból lesz a Besenyő. A jó Isten küldi a marhaságot, és én nagyon szeretem a jó Istent. Tudom, hogy ő nem egy szenteskedő valaki. Ő a legvagányabb, legnagyobb fazon a világon. Ez az egész tőle származik, ahogy az összes hülyeség tőle származik, baromira jó humora van. Sőt, azt kell, hogy mondjam, az összes nagyon jó humorú ember mind-mind tőle kapja a humorát. Mint például Charlie Chaplin. Pláne érdekes, ha mindehhez hozzávesszük, hogy az Isten, az nem valaki más, hanem az egész, beleértve minket is.

 
Hogyan bújsz bele a Besenyő-karakterbe? Kigondolod a mozdulatait, az összképet?

Nagyon jól belehelyezkedtem, egyik másodpercről a másikra át tudok váltani. Annyira él bennem a figura, hogy egy mondat közepén ki tudok szólni Besenyő Pista bácsi hangján. „Hát normális, há’ dehogynem, hát de. Hát így van, jól mondom, dehogynem, há' nem? Hát de.”

 
Érzel különbséget, hogy hol vagy te és hol kezdődik Besenyő Pista bácsi?

 Igen. De azt kell mondjam, hogy én nem egészen mondhatom meg, hogy mit kellene gondolni arról, hogy „én”. Annyi sok félét tudok gondolni, arról, hogy mi az az „én”. Ennek az énnek a határai elmosódnak. Például az én hétköznapi énem, aki felkel reggel, és a családdal van, reggelit készít, az egy szűkebb látókörű valaki. Az benne van egy polgárinak mondható életben és azzal foglalkozik. Mintha egy kis lyukon néznénk kifelé. Az sem rossz, vagy túl szűk, csak le van határolva. A Besenyő az már egy rendkívül tág figura, az megengedhet magának bármit. Ugyanakkor én-élményem van azokról az energiaállapotokról, melyek a tibeti buddhizmussal és egyéb szellemi utakkal állnak kapcsolatban. Amikor esténként az erőteljes gyógyító Buddha meditációkat végzem, akkor az az élményem, hogy az is én vagyok, énként élem meg azt az állapotot is, holott az a hétköznapi állapottól egy nagyon különböző állapot. Úgyhogy azt, hogy én ki vagyok, azt a kérdést én nem is nagyon feszegetem. Én mindig az vagyok, aki csinálja. Az biztos, hogy a hétköznapi énem és a Besenyő Pista bácsi átfedésben van, de az nem lenne jó, ha én nagyon erőltetném a Besenyőbe a hétköznapi életemet. Persze néha kiszól a számon, de a Besenyőnek túl szűk ez a világ. A Besenyő ott van igazán elemében, amikor fölveszi a bőrkabátját, fölveszi a csíkos nadrágját, kimegy a közönség elé és a legújabb izét elmagyarázza. Ott bármit megcsinálhat, minden az övé. Utána szépen kimegy, leveszi a ruháját, és kész.

Tehát a Besenyő a hétköznapi élethez képest egy sokkal tágabb valaki, és az is biztos, hogy nem lehet Besenyőként élni a hétköznapi életben. Nem lehet megcsinálni, hogy én a közértbe Besenyő Pista bácsiként megyek vásárolni. De a Besenyő tudna a közértbe vásárolni. Megcsinálná, ahogy saját maga szerint csinálja, de az antiszociális. Valójában a körülmények határolják le az énemet, de belül sokkal tágabb ez az én, mint ami aktuálisan megélhető.

 
Hogyan hat rád vissza ez a szerep? Az emberek mennyire várják, hogy Besenyő Pista bácsi legyél? Mennyire skatulyáz be ez az egész?

Hát sokfélék a viszonyulások. Van egy olyan helyzet, amit a Karinthy is mondott annak idején, hogy „a humorista az az ember, akivel humorizálni szoktak”. Az emberek néha szükségét érzik, hogy egy humoristával poénkodjanak. Az énhozzám való közeledés egyik része, hogy jönnek az emberek és vicceket sütögetnek el. Próbálnak engem traktálni viccekkel, mert én olyan humoros ember vagyok. De néha rettenetesen ostoba vicceket mondanak, tehát nem igazán humoros, csak úgy humoroskodnak, szellemeskednek. Bizonyos emberek úgy érzik a társaságomban, hogy szellemeskedniük kell. De én civilben vagyok, nem Besenyőbe vagyok öltözve. Mégis úgy érzik, hogy nekik szellemeskedniük kell. Én nem szellemeskedek. Nagyon ritka, amikor én civilben vicceket sütögetek el. Ahhoz már egy bizalmi viszony kell, hogy eleresszem magamban ezeket a dolgokat. De ezt leszámítva a művészi tevékenységem általában tiszteletet vált ki az emberekből. Az embereknek tetszik, amit csinálok, és nem feltétlenül csak a humoros oldalát látják, hanem a mögötte levő tartalmat is.

 
Hogyan látod Besenyő Pista bácsi jövőjét?

Érdekes, hogy a Besenyő-karakter kora nem sokat változott. Amikor még sokkal fiatalabb voltam, harminc körül, akkor is ilyen volt a Besenyő Pista bácsi. Szerintem most vagyok a Besenyő Pista bácsi korában. És ez vélhetőleg így lesz, ha öregebb leszek, akkor is ebben az életkorában fogom őt megjeleníteni. A Dolák-Saly Robi Öreg figurájával is ez van, ő is egykorú valaki. Amikor a Robi fiatalember volt, a figura akkor is pont ilyen öreg volt és pont ugyanígy beszélt. És a Robi még mindig messze nem érte el azt a kort, amilyen az Öreg figurája.
Azt gondolom, hogy amíg élek, addig ezt játszom, és aztán majd lehet, hogy jönnek az utánzók. Végül is Charlie Chaplinnel is elő lehet állni. Be lehet öltözni Chaplinnek egy jelmezbálban. A diákok most is beöltöznek időnként jelmezbálon, farsangon Besenyőnek és előadnak egy-egy Besenyő-monológot. Kicsit már elvált az én személyemtől. Archetípussá változott.

 
Vannak még hasonló figuráid a tarsolyodban?

Igen, van egy klasszikus figurám, ami biztosan kihúzza az életem végéig, az a Költő. Kiáll és pózol. Költői pózok köntösében mondja el a rettenetesen barom verseit. Van még egy, aki nagyon kedves figurám, mostanában egyre jobban beleélem magam, ennek az a neve, hogy Edebede bácsi. Ez a jóságos mesemondó, aki nagyon bebájolgó, édeskés hangon borzalmas meséket mond a gyerekeknek. Ezek igazából felnőtt mesék. Ez is nagyon jó, ezt is nagyon szeretem. Mostanában, a Besenyővel együtt ez a három figura a legfontosabb. És végül is időnként megjelenhetek Tompikaként, ez még bent van a háttérben, vagy Kemenesfalvi bácsi, az összevissza beszélő. Hosszan beszél, de értelmét nem lehet feltalálni, hogy mit beszél című figura. Ez is egy létező, ellesett valaki.

 
Összefoglalva a beszélgetést van valami üzeneted a blog olvasóinak?

Én nagyon hiszek a tudat teremtő erejében. És a tudat teremtőereje a szabadságból fakad. Ha fel tudunk szabadulni a tudatunkat korlátozó téveszmék és kényszerképzetek alól, akkor valóban teremtő a tudatunk. Nekem ez a teremtő tudati képesség ezeken a szélsőséges figurákon keresztül jelent meg. Az ő segítségükkel jelent meg, az, hogy hogyan lehet a dolgokat csinálni. És ez messzebbre vezet, túl van azon, hogy egy figura megjelenik. Ez az élet egészére vonatkozóan egy tanulság arról, hogy hogyan lehet a tudat teremtő erejét használni, arról, hogy én vagyok, aki megteremti a valóságot.

Köszönöm a beszélgetést.                                                                                          

                                                                                                                            Keresztes Barna