„Az objektív psziché sajátos világ, amelyben igen nehezen elhatárolható, de annál nagyobb feszültségű alakzatok, mint a lélektan mondja, archetípusok élnek. Az emberi lélek legnagyobb része ilyen ősalakzatok szövevénye. Archetípus a tanító, a hérosz, a lovag, a pap, a katona, a mesterember, a családapa, az anya, archetípus minden elgondolható és elképzelhető hivatás és minden magatartás, minden világszemléleti állásfoglalás, és minden tulajdonság kivétel nélkül kidolgozott és begyakorolt helyzet és tevékenység. Mintha az archetípus az emberiségnek évszázezredek óta gyűjtött tapasztalata lenne alakzatokba sűrítve, és a lélek e sok ezer éves tapasztalatból a jellegzetes a jellegzetes típusok seregét formálta volna meg. A típus nem szoborszerű, éppen ellenkezőleg, mintha nem lenne egyéb, mint erővonalak töménysége. Olyan általános és ősi képnek kell elgondolni, amelyből az emberi egyén csupán az archetípus invariánsait tudja megvalósítani. Olyan keretnek, amely előbb van, mint az embernek életében szerzett élménye, vagyis úgy, hogy az apa, az anya, a testvér a gyermekben előbb él, és a konkrét apát és anyát és testvért a benne levő ősalakzatból érti meg. Így érti meg később a lelkészt, az orvost, a szeretőt, a gyermeket, a tudóst, a szentet. Az archetípus bizonyos tekintetben örökéletű.”
„A pszichológia azt tanítja, hogy az archetípus tevékenységét olyan mértékben fejti ki amilyen mértékben az ember önmagát valamelyikkel azonosítja. Az archetípus nem függ tőlem. Az ember új hivatást, új magatartást, új világszemléletet, új tulajdonságot nem teremthet. Minden már születésem előtt olyan készen állott, mint a hegység vagy a város vagy a folyó vagy az égbolt, amelybe léptem.”
„Az archetípus abban a pillanatban, amikor az ember magát vele azonosítja, életre kel. Az azonosítás azzal az imaginációval kezdődik: én hős akarok lenni. Ezzel csaknem lépésről lépésre kiszámítható folyamat indul meg. Az archetípus az embernek minden a hivatás vagy a magatartás vagy az életcél realizálásához szükséges tulajdonságot és energiát szállítja, és eszerint lesz az ember agyafúrt vagy könnyelmű, fecsegő vagy melankolikus, álmodozó vagy szélhámos. Ami az emberi lélekben egyéni lehet, az nem az ősalakzat, hanem az alakzatok szövevényének valamely rendje vagy rangsora vagy stílusa. Maga az individuum pedig az, aki az egészet tartja.”
„Az ember életének egészséges vagy patológ volta az archetípusok szövevényének függvénye. Amíg a szövevény egységes és az alakzatok között kölcsönhatás él, a lélek élete normálisan folyik le. Abban a percben, amikor valamely ősalakzatot az ember kiemel és elszigetel, előnyben részesít, mást viszont megtagad és elrejt és félretol, a kiváltságos és az elnyomott alakzat romboló hatást fejt ki, és az ember egyensúlya felborul. A lélektan tapasztalatokkal rendelkezik arról, hogy minden életzavar oka, kezdve az idegességen és a zaklatottságon egészen az elmezavarig, a túlzott előnyben részesített és túlzottan háttérbe szorított archetípusok rendellenes tevékenységének a következménye.”
”Az elszigetelt archetípusokat modern nyelven autonóm komplexusoknak nevezik. Minden a normális élettől eltérő lelki jelenséget, vagyis minden belső zavart ilyen autonóm komplexus idéz elő és tart fenn. A rendellenesség enyhébb esetben csak feledékenység vagy szórakozottság, fejfájás, idegesség vagy álmatlanság. Súlyosabb változatban lehet különös mániák serege, mint félelem, gyűjtés, üldözés, hatalmi ösztön, kegyetlenkedés, de a mánia oka lehet búskomorságnak és meghibbanásnak és teljes lelki összeomlásnak.
Az individuális és a kollektív lélektan között ezen a területen különbség nincs. Az emberi egyén, a kaszt, a törzs, a nép, a társadalom belső élete az objektív pszichétől függ és aszerint harmonikus, vagy zaklatott és aszerint virágzik, vagy kerül válságba, hogy az archetípusok benne természetesen összenőtt egységben élnek, vagy azt autonóm komplexusok irritálják.”
„A géniusz és a démon nem kettő. Ugyanarról az ősalakzatról van szó. Ugyanaz az az archetípus, ha tevékenységét világosan és pozitív előjellel fejti ki, ha a többi archetípussal természetes kölcsönhatásban és összenőve, belső szocialitásban él, jótékony és az embernek a sors minden helyzetében az összes szükséges erőket és képességeket és gondolatokat készen nyújtja. Ezért géniusz, aki az embert fényösvényen vezeti. Ha az archetípus nappali világosságban él, géniusz, aki az ember egészséges és igaz életét szolgálja, ha homályba kerül, démon, aki a bőszült mániák forrása és az embertárs életét szétrombolja.”
„Mindnyájan archetípusaink uralma alatt állunk. Ez az uralom feltétlen és megmásíthatatlan. Az embernek ez előtt a realitás előtt meg kell hódolni és őstípusait, mint felette álló hatalmakat tisztelnie kell. Az egyetlen, amit az ember tehet, hogy értelmének teljes fényével azokat átvilágítani igyekszik, nem azért, hogy azokat leleplezze és hatásukat semlegesítse. Az archetípus az objektív psziché világában áll és az embernek éppen úgy nincsenek eszközei arra, hogy azokat eltüntesse, mint ahogy nem tudja eltüntetni a föld geológiai bázisát, vagy a légkört, vagy a tengert. Az átvilágítás, vagy, ahogy a modern pszichológia mondja, a tudatosítás az őstípus felismerése. Az ember álljon vele szemben tisztán egyértelműen és pozitívan, mert az archetípus akkor, mint géniusz az embert jóindulattal vezeti. Ha az ember éberen él, az objektív pszichének az emberre mérhetetlenül nagyobb ereje sugárzik. De ha az ősalakzat negatív helyzetbe kerül, démoni hatást fejt ki, és az ember életét éppen olyan visszavonhatatlan hatalommal feldúlja. Az objektív psziché erőit átvilágító éberség és hódolat, amióta a vallásokat semlegesítették, rendkívül nehézzé vált. Egyre több géniusz merül homályba és változik démonná. Az éberség csökken.”
